Írta: _benito 2010. okt. 17. 19:00
És akkor az úr megteremté az NST-t. Az ország legnagyobb futballblogja és a szerkesztői 2007-től irányították egymást egészen addig, míg előbbi a Nemzeti Sport Online karjaiban kötött ki, utóbbiak pedig lehetőséget kaptak arra, hogy bebizonyítsák, igenis Blogban az igazság. Az NST-vel eltöltött időszak alatt sok minden kiderült számunkra az online közösségek szerveződését illetően. Megismertük nickek mögötti embereket, megtanultuk, mire kíváncsi, miről olvas szívesen, és mitől kap migrénes fejfájást. Sokat tanultunk egymástól, és lassan formát öltött előttünk egy ötlet. Ennek a megvalósulása tárul most a szemed elé, aki október 18-án úgy döntöttél, hogy rákattintasz a nepsport.hu-ra. Hajtás után megmondjuk, ez miez.
A Népsport egy tematikus bloggyűjtő. A maga nemében az első. Egy olyan sportoldal, amit olvasók szerkesztenek, egyelőre még nem olyan nagy számban, de remélhetőleg hamarosan a virtuális pixelpálya minden pontján feltűnünk. A célunk az, hogy az ország legjobb bloggereit a szárnyunk alá gyűjtsük, és a Nemzeti Sport Online hátterétől támogatva egy olyan egyedi rendszerben működő sportoldalt hozzunk létre, ami lefedi az összes sportágat. Egyelőre ilyesmiről szó sincs, de az induló keretünk miatt sem kell szégyenkeznünk: a fejlécben láthatjátok a fő csapásvonalat képviselő blogokat, alább a vlogok, és mindenféle videós anyag ajánlóját, a 11 nagy európai futballklub ultráinak blogjait, és a többi értékes tartalmat. Érdemes végigkattintgatni az oldalt, nem üres kézzel jöttünk.
A Népsport egy kísérlet. Arra vagyunk kíváncsiak, hány olyan blogger van, akinek a véleménye releváns, és azt be is tudja megfelelően csomagolni. Kíváncsiak vagyunk arra is, hány embert érdekel a hozzá hasonló szurkolók megalapozott, igen határozott véleménye. A hír közlése csak bizonyos mértékig lesz fókuszban, a kommentálására annál több energia marad, de úgy gondoljuk, sokakat érdekel majd az is, ami a hír mögött van. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem leszünk naprakészek, vagy adott esetben a leggyorsabbak.

Az oldal célja a tartalomszolgáltatás mellett a szórakoztatás is lesz. Rengeteg videós anyaggal támadunk hamarosan, a NépsporTv saját készítésű anyagai mellett lesznek vlogjaink, ahol folyamatosan szkenneljük, és elétek tárjuk a videómegosztók legjavát. Egy könnyen fogyasztható témákkal foglalkozó bulvár-blog, és egy abszolút új kezdeményezés, az e-sportokkal foglalkozó blog is beindul.
Itt nincsenek újságírók. Azon kívül itt sem a nyelvezetük, sem a diplomatikus szóhasználatuk, sem a pártatlanságuk nem lesz jellemző, helyettük tartalmi mélységet, hozzáértést és közvetlen stílust ígérhetünk a már meglévő blogokra, és ezt várjuk azoktól is, akik úgy döntenek, szívesen kiállnak a nyilvánosság elé a saját irományaikkal. A Népsport az ő felületük lesz, a mi küldetésünk pedig az, hogy minél több emberhez eljuttassuk a posztjaikat. Úgy érzed, te jobban tudod? Készen állsz, hogy érvekkel vitatkozz? Már mehetsz is, és indíthatod a blogodat. Mi a háttérből figyelünk, és közben igyekszünk minden segítséget megadni, legyen szó bármiről.
Az utóbbi időben sok pozitív változás volt az NSO blogmotorján, igyekeztünk felhasználóbaráttá tenni a technikai feltételeket, és a blogok kinézetén is csiszolgattunk. Még nem tökéletes a rendszer, de folyamatosan drótozzák, méghozzá a bloggerek által összeállított hibalista alapján. Előfordulhatnak kisebb gondok, de már nem sokáig. Az utóbbi hónapokban mindenki mindent annak rendelt alá, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk jelenlegi és reménybeli bloggereink számára. Teszteljétek, mennyire volt sikeres a küldetés.
A Népsport parancsnoki hídja ezt a blogot fogja szócsőként használni, minden fontos információt itt közlünk a jövőben. Ha tehát bármilyen kérdéses van, azt lökd be ide a kommentek közé, vagy küldd el nekünk a nepsport@ringier.hu címre. Alig várjuk, hogy válaszolhassunk.
Akkor hát kezdjük. (b)log in!
Eddig 14 komment érkezett

-
vadkutya1
2010. 10. 18. 10:26
[1]
-
ranlom
2010. 10. 18. 10:30
[2]
Próbálkozunk. :)
-
ejjelikornel
2010. 10. 18. 11:36
[3]
Főleg, hogy az nem 11, hanem 13 ultra blog. :)
Hivatalosan akkor csak ma indul? Rendben, hajrá mi! -
rhynn
2010. 10. 18. 13:04
[4]
Lassan 14 ha osszejonnek a bloggerek a vilag masodik legjobb klubjanak es Robbie Keane-nek a meltatasara :)
-
szmik
2010. 10. 18. 14:32
[5]
Nagyon fasza lett az egész, gratulálok! Viszont mezei kommentelőként hadd kezdjem a - szerintem nem csak számomra - legfontosabbal: eddig is kurvára hiányzott egy radar-hoz hasonló, kommentkövető oldal, mert baromi bosszantó volt fejben tartani, hogy melyik témához/poszthoz szólt hozzá az ember; de mostantól, mivel a hozzászólások a tematikus blogok számával egyenes arányban fognak osztódni, nélkülözhetetlen lesz, ha tényleg egy élvezetes, olvasóbarát médiumot akartok csinálni..
(Tudom, hogy nem könnyű feladat, a programozóknak nyilván a hajuk is feláll a gondolattól, de ne hagyjátok magatokat, rugdossátok őket addig, míg meg nem csinálják!) -
Lezuzius
2010. 10. 18. 15:07
[6]
Tovabbi epito jellego komment:
Ha a fooldalon kattintok valamire, ne uj ablakban jelenjen meg, mert azt nem szeretem. -
horbalu
2010. 10. 18. 15:58
[7]
Uraim, szurkolok! Meglátjuk, mi sül ki ebből...
-
popp
2010. 10. 18. 17:28
[8]
Forza Grande AS Roma!
-
ejjelikornel
2010. 10. 18. 21:53
[9]
Forza Grande SS Lazio! :)
-
keszi1991
2010. 10. 19. 20:55
[10]
Nagyon örülök az oldalnak,s remélem h sikeresen fog majd működni! Sok Sikert
-
Lezuzius
2010. 10. 20. 21:35
[11]
Tegnapi akciozasrol keszult valami media anyag? Fenykep, video, ilyesmi. Csak mar nem jarok arrafele, de kivancsi vagyok.
-
Lezuzius
2010. 10. 22. 10:23
[12]
Random kepek kerulnek a fooldalon a bejegyzesekhez (pl. NBA ikon a forma1 es cikkhez, Rudolf feje az amerikai VB cimhez, stb)
-
kacat11
2010. 10. 27. 19:44
[13]
Én ezt most nem éertem közzé lehet tenni a blogomat vagy mivan?
-
sztarek
2010. 10. 30. 7:51
[14]
S ki tud " humanda" -rol, nekem mar hianyzik egy kis vita vele, specialis a temalatasa, jo partner !
Szólj hozzá te is
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
GOOOOOOOO!!!!!!!!!